Mindketten a racionalitás és a logika hívei vagyunk, mégis valami megmagyarázhatatlan erő annyira vonzott minket egymáshoz.
Mindig, amikor a közelében voltam. A közelében, ugyan… Bárhol voltam, ő ott volt velem a fejemben.
De a közelében…
A kezeim vágytak az érintésre, érezni akartam a bőre tapintását, a belőle áradó hőt, az illatát, amit már annyiszor éreztem.
Vissza akartam fogni magamat, eljátszani, hogy nem akarom, nem kell, nem működik. Mert nem is, az agyam tudta, hogy minden egyes kontakt kettőnk között, csak nehezíti mindkettőnk életét. Mégsem tudtuk elengedni egymást, vágytunk egymásra.
Várt az engedélyemre. Nem ért hozzám. Láttam a szemében azt, amit valószínűleg ő is látott az enyémben.
Beszélgettünk, mint két jóbarát. Sétáltunk, mint két jóbarát. Sok minden történt már köztünk, de most új talajra léptünk és nem tudtuk, innen hova tovább.
Jól éreztük magunkat így is, tudtunk együtt működni így is, de az érintése nagyon hiányzott.
Nekem kellett lépnem. A szobába felérve a nyakába csimpaszkodtam és úgy folytattam ártatlanul a beszélgetést.
Az engedélyt megkapta, így hamarosan ajkaink is találkoztak. Szoros ölelésben élveztük újra az érintéseket. Mindketten tudtuk, hogy ez így nem lesz jó. Mégsem tudtuk elengedni egymást.
Racionálisan és logikusan egymásba szerettünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: