Megint itt vagyok. Minden alkalommal megfogadom, hogy soha többé nem jövök vissza. És minden alkalommal visszajövök. El akarok veszni a pillantásodban, amitől félek. Félek tőled, mert hatalmad van felettem és ezt tudod. Sőt, ki is használod minden együtt töltött percben. Kedves vagy velem és gyengéd, ezzel húzol bele mindig a csapdádba. Ugyan már, hisz imádom azt a csapdát, ha tehetném sosem másznék ki belőle. Finoman érsz hozzám, puhák a kezeid, jó érzés, ahogy hozzáérsz felhevült bőrömhöz. Először az egyik kezem, majd a másik. Felnézek rájuk, egy pontban rögzítetted őket. Ismerlek már, tudom, hogy ez miért jó. Így meg tudsz fordítani, elölről-hátulról is hozzám férsz. Nagy terpeszbe kényszerítettél, így állok most is. Gonosz mosoly ül az arcodon, ezt látom utoljára, mielőtt bekötnéd a szememet. Minden neszedet figyelem, de semmit nem tudok kideríteni a terveidből. Érzem amikor elém állsz, összerezzenek amikor a fülembe súgsz.
„Ma nagyon elverlek.”
A félelem végignyilal a testemen, legszívesebben könyörögnék, hogy engedj el és hadd menjek. Soha többé nem akarok visszajönni, nem akarok itt lenni! Tudod mit érzek, ezt élvezed. És én is ezt élvezem. Tudom, hogy mosolyogsz és ez feldühít. Dacolni akarok, veszekedni veled, elmenn….. De ezt már nem hagyod végig gondolni, éles fájdalom hasít a bal mellembe. Egy csipeszt raktál rá, de a kegyetlen féléből. Piszok erős.
„Cssss, ki fogod bírni.”
Tudom, tudom, hogy kibírom, de annyira fáááj. Nem kell sokat nyavalyognom, máris érzem azt a szorítást a másik mellemen is. Némán tűröm, ez az én bosszúm. Szereted, ha hangosan szenvedek, az a célod, hogy előhozd a hangomat. A nedvesség a puncimon csorog lefelé, már nagyon kívánom, hogy érezzek valamit odabent. Mintha hallanád a gondolataimat, meg is érzem rögtön két ujjadat.
„Ha túl nedves vagy, könnyebben kicsúszik.”
Kihúzod az ujjaidat, szinte fájó űr marad bennem. Gyorsan el is múlik, amikor feltolsz egy vastag műpéniszt. Felnyögök, ahogy szétfeszít belülről. Ki be húzgálod, majd tövig benyomod.
„Ha kiesik, kitalálok valami nagyon durva büntetést”
Ez csak még nedvesebbé tesz, hisz imádok szenvedni, imádom amikor fenyegetsz. Félek és imádom. Rászorítok a játékra és csak remélni tudom, hogy nem fog kiesni.
Hirtelen ér a fájdalom, így nyögök egy nagyot, amikor egyszerre leveszed a csipeszeket és elkezded gyúrni a melleimet. A feltevésüknél csak az fáj jobban, amikor leszedik. Mozdulatlanul is szenvednék, de úgy, hogy gyömöszkölöd őket, csak mégdurvább a fájdalom. Kicsit összébb zárom a lábaimat, mert nem tudom mennyire engedtem el magamat lent, nem akarom, hogy kiessen. Ekkor egy nagy ütést érzek meg a bal farpofámon. Ismerem az érzést, ez a lovaglópálca volt.
„Azt mondtam, hogy nagy terpesz!”
A felcsattanó hangodtól megijedek és visszaállok az alaphelyzetbe. Nem hallom a koppanást, úgyhogy még van egy kis időm, míg kiesik. Mert tudom, hogy ki fog esni. Te is tudod és már alig várod. Gyűlöllek ezért, sírni lenne kedvem, amiért minden alkalommal engedek neked, hagyom, hogy így bánj velem. Magammal vívom csak a harcot, az ösztöneim nem akarják elfogadni, hogy a testem ezt akarja. Miért nem csinálsz már valamit??? Összezársz a gondolataimmal, emésztem magamat. Pont ezt nem akarom, én csak szenvedni akarok. Míg fáj, addig nem tudok semmire gondolni, addig nem érzem a lelkem sötétségét, nincs félelem, nincs szorongás, nincs semmi, semmi más csak a fájdalom.
„Üss már meg!”
Basszus, ezt hangosan is kimondtam. Nem akartam, így megint elkezdtem félni.
„Csak emlékezz rá, hogy ezt te kérted!”
És rávágsz egy hatalmasat a seggem másik oldalára. Majd megint, és megint. Szórod az ütéseket, záporoznak mindenhonnan. Fáj, istentelenül fáj, de annyira jó érzés. Csak a fenekemet ütöd, de azt mindenhol. Sokszor ütsz ugyan oda, hisz azok sokkal jobban fájnak. Nem számolom, már az elején elvesztettem a fonalat, hisz annyit kapok. Látom magamat kívülről, ahogyan egyre pirosabb a bőröm, lassan már inkább vörös. És látlak téged, ahogy keményen álló farokkal csak ütsz és ütsz. A fájdalomnak vannak fokozatai, az elején nagyon rossz, de akkor az ember még le tudja győzni. Később a test feladja és nem küzd azért, hogy éreztesse magával a fájdalmat, ezt hívom úgy, hogy holtpont. Aztán van ezen is túl, ez mindenkinél más. Nálam, ha átesek a holtponton, eljön egy újfajta érzés. Ami egyre kényelmetlenebbé és kényelmetlenebbé válik. Minden ütésed visszhangzik az egész testemben, minden porcikámban érzem. Nem kifejezetten fájdalom, inkább menekülni akarás. És általában itt adom fel minden elvemet. Az elején csak halkan, később már szinte kiabálok a fájdalomtól. Tudod, hogy itt a vége, de valahogyan muszáj kihúzni a tűréshatáromat. Hátulról hozzámbújsz és elkezded simogatni a fenekemet, de csak addig, amíg elmondod, hogy
„Csak még hat ütés.”
Megkeményítem magamat és tűrök. Nem fogod vissza, egy égető ütés csattan a fenekemen. Nem sieted el, ezekre az ütésekre felkészülsz.
Kopp
A hang megtöri a szenvedésem hangjait. Amikor tudatosul, hogy mi volt az, eltűnik a fájdalom és ismét a félelem cikázik végig rajtam. Szinte érzem ahogyan az elektromosság végigfut bennem.
„Ugye tudod, mi jön most?”
Igen, tudom, vagyis csak sejtem.
„Ma csak a segged elverését terveztem, de élvezni fogom, hogy a melleid is ilyen kis vörösek lesznek.”
Mintha a bimbóim is tudnák, hogy róluk van szó, azonnal elkezdenek megkeményedni. A nyelvedet érzem meg először, ahogy köröz az egyik bimbóm körül. Aztán az ujjad jön a csiklómon. Örjítően lassan körözöl rajta, a csípőm elkezdi követni a mozdulataidat. Áttérsz a másik bimbóra, szépen nyalogatod azt is, ajkaid közé veszed és beszippantod, játszol vele. Belém dugod két ujjadat és mozgatni kezded. Remegek, alig várom az élvezést, de abbahagyod. Nyüglődve kérlellek, egy csapással vetsz véget neki. Elkezded ugyan azt, mint a fenekemen. Záporozva érkeznek az ütések, hol egyik, hol másik mellemre, mindegyik fájdalmas csípéssel. Körülbelül 10-10 ütés után megállsz és felrakod rám újra a csipeszeket. Annyira kemények a bimbóim, hogy még élesebb a fájdalom, mint az előbb volt. Majd folytatod az ütlegelést. Amikor megunod a melleim kínzását, áttérsz a combjaimra. A belső felükön mindig nagyon fáj ez a csípős érzés. Nem tudok mit tenni, a testem legyőzi az akaratomat és összezárom a lábaimat.
„Nyisd szét őket!”
Kis terpeszbe állok. Hallom a pálca koppanását a földön. Két kezeddel megszorítod mindkét mellemet így a csipeszek sokkal jobban feszítenek.
„Mégjobban!”
Nagy erőfeszítések árán sikerül újra beállnom a nagyterpeszbe. Felveszed a pálcát és újra elkezded ütni a combjaimat. Nem tudom tartani magamat, zihálok és mozgolódok. Tudod, hogy ez azt jelenti, nem vagyok képes több fájdalmat elviselni. Áttérsz hát a kényeztetésemhez. Két ujjad bennem mozog, gyorsan és határozottan, míg egy másik a csiklómon köröz. Nem akarsz várni, tudod, hogy úgyis gyorsan elélvezek. Hallod a hangomon amikor érkezik, egyre hangosabb vagyok, az elmém üres, sajgó testem semmit sem érez már, csak az ujjaidat odalent. Elsöprő orgazmus csap át rajtam, összerándulok, mindenem felszabadul. Ebben a pillanatban veszed le rólam a csipeszeket, megint egyszerre. Mintha a testem kilépne önmagából, az orgazmus keveredik a fájdalommal. Nincsen ennél veszélyesebb drog. Függővé teszi az embert és soha többé nem tud szabadulni tőle. Függő vagyok, és nem akarok leszokni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: